Dűne univerzum - Több, mint 10000 látogató! ;)
Zene

 

Az eredeti Dűne

 

Dune 7

 

A Dűne Legendái

 

Előjáték a Dűnéhez

 
Házak
 

Látogatók

Milyen gyakran látogatod az oldalt?

Naponta
Heti 1-2 alkalommal
2 hetente
Havonta
Ritkábban
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Dűne univerzum

 

On-line tartalmak

 

Vásárlás

Ha tudtok ezeken kívül
másik helyről, jelezzé-
tek, kiírom azokat is.
 

A Sokarcú Ellenség immár betört az egykori Impérium területére, és úgy tűnik, előrenyomulását egyetlen erő sem tudja megfékezni. Az űr bugyrai közt menekülő Bene Gesserit nővérek kis csoportja feltámasztott történelmi hősöket, az egyesített emberiség pedig a valaha látott legnagyobb flottát akarja bevetni a gondolkodó gépek ellen.
Miközben ember és gép egyaránt a világ végét jelentő csatára készül, felbukkan egy rejtélyes erő, hogy eldöntse a küzdelem kimenetelét, és feltárja II. Leto, az istencsászár Arany Ösvényének valódi jelentését.

Frank Herbert klasszikus, hatkötetes Dűne regényciklusának befejezését tartja a kezében az Olvasó. A halott mester által felvázolt sorozatzáró történetet Herbert irodalmi örökösei két regénnyé bontva írták meg. A történet korábban kiadott, első fele (A Dűne vadászai) és a jelen kötet méltó befejezése a legendás sorozatnak, és tisztelgés a sci-fi óriása előtt.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Dűne Univerzum - főmenü
 
Ligaidő
 
Filmek,sorozatok
 
Játékok
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dumaláda
 
Látogatók
Indulás: 2006-02-09
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM