Valami készül...

Valamikor termékeny fűszermező volt itt, ahol mindennapos volt a fremen fűszerbányászok jelenléte. Az itt bányászott javak iránt sokan érdeklődtek, több törzsfőnök, vezető, császári geológus is ellátogatott a környékre. A közelben fekvő kis sziecs naibja és a törzs tagjai örömmel fogadtak mindenkit, és hirdették szerte a világban az itt zajló történéseket, ami a fremeneket jellemző bizalmatlanságot ismerve igencsak meglepő, és kellemes élmény volt az ide látogatóknak. A kis sziecsben zajló eseményekre még az Arrakisszal szomszédos bolygórendszer vezetői is felfigyeltek, és messzi vidékekre elvitték a Dűne kis csapatának hírét. A szomszéd sziecsek naibjai is segítségükről biztosították a fremenek helyi vezetőjét. Aki a környékre ért mindig felfigyelt a homokdűnék zenéjére, amit Shai-Hulud érkezése időnként megváltoztatott, de az újnak ható melódiák mellet is a régi kerékvágásban haladtak tovább a dolgok, az élet pezsgett a környéken.

 

Kellemes volt itt az élet, már ahogyan azt a Dűne kietlen mélysivatagait ismerve mondani lehet. Egyszer csak a lelőhely többé már nem adott fűszert az erre járóknak, de a kis sziecs lakói továbbra is szívesen látták az ide érkezőket, akiket csupa kellemes emlékek fűztek az Arrakisnak ehhez a távoli eldugott sarkához. Lelkesen visszalátogattak, ám az idő előrehaladtával az emlékek megfakultak, a távol homályába vesztek, és a kis sziecs vendégei is elmaradtak. Idővel a legtöbb sziecslakó is elvándorolt a sivatag más tájaira. Shai-Hulud sem jött már el többé.

 

A dűnék közt még hallani lehetett a letűnt idők melódiáját, de a sivatagban már-már csak alig lehetett megismerni az egykor gazdag fűszermező helyét. A néha-néha még feltámadó lanyha kis fuvallatban úgy bukdácsoltak a homokszemek, mint valami rituális táncot járó kísértetek. A sziecs kongott az ürességtől, és habár a nap mostanában még forróbban tűzött, mint azelőtt, a környék azt a benyomást keltette a szemlélőben, hogy egy hirtelenjött jégözön mindent letarolt és megfagyasztott. Már csak a naib és alig egynéhány lelkes fremen élt a sziecsben. Már-már ők is azon gondolkodtak, hogy nekiindulnak a végtelen sivatagnak, hogy egy másik kis sziecs törzséhez csatlakozzanak. Végül ők is elhatározták magukat az indulásra. Már a sziecs bejáratánál gyülekeztek, amikor a naib egy ornitopter halk duruzsolására lett figyelmes.

 

A sziecs bejáratánál landoló gép felkavarta a homokot, és a hosszú ideig mozdulatlan táj ettől hirtelen megváltozott, más színét mutatta a maroknyi csapatnak a mozdulatlannak ható tűzforró homokmező. Az topterből a kis csapat legnagyobb meglepetésére, egy fremen harcos bukkant elő aki győzködni kezdte a fáradt naibot, hogy talán még nem késő megpróbálni újra idecsalni Shai-Huludot és arra kérni, hogy adjon újra fűszert. Hátha még nem felejtették el a hajdani látogatók a környék sokszínűségének emlékét, és visszatérnek, hogy meghallgathassák a lakók történetét.

 

Hirtelen a dűnék felől ideszűrődő zene is megváltozott. Az imént még beszélgető naib és a harcos erre elhallgatott, a vezető azonnal csendre intette a többieket is. A csendesen ideszűrődő melódia bár kicsit szomorkásnak hatott, a sziecs lakói felfedezni vélték benne a változás, és a remény muzsikáját is. A zenét hallgatva egyszer csak egyre erősödő robajra lettek figyelmesek. Valahonnan ismerős volt ez a hang. A naib hosszasan fülelt és gondolkodott., Az arcán ráncok jelentek meg, mert nem ismerte meg az oly régen hallott robajt, ám egy szemvillanás alatt minden világossá vált. A hirtelen jött felismerés kisimította cserzett bőrének ráncait és a lelkesedés apró jeleit is észrevehette volna a törzs sayyadinája, ha nem kísérte volna el a legutóbb távozottakat a szomszéd sziecsbe még pár napja. Az egyik fremen ekkor megtörte a hallgatást:

 

- Naib, mi ez az ismerős robaj?

A naib határozottan válaszolt:

- Shai-Hulud meghallotta ismeretlen látogatónk hívó szavát! Ismét visszatér!

A fremeneknek még a lélegzete is elállt egy pillanatra.

-Naib! Mit jelent ez?

 

- Azt, hogy mégis maradunk. Valami készül…